Tudom ez a rész kicsit kicsi lett, de most nagy hirtelen ennyire jutotta, bevallom sok minden jó dolog történt az életembe így nem volt időm folytatásra, de szerencsétekre ma két résszel jövők:DDD
puszika Mia...<3
Tudod ki a fene fog a volt pasijával érzelmekről
beszélgetni, na meg a halál. Persze, hogy nem beszéltem Harryvel, egyáltalán
azt sem tudtam, hogy kezdjem, így ebből adódóan nem is kerestem fel. Fene fog
ilyeneket mondani „ Szia Harry most, hogy szakítottál a barátnőddel nem jövünk
újra össze?” na azért, nem vagyok én ennyire hülye. El persze azonnal le vágta,
hogy nem beszéltem meg vele a dolgot, hisz a kirándulás találkozójánál szinte
egymásra sem néztünk Harryvel és ezért barátnőm gonosz pillantásokat küldött
felém, bosszúból pedig úgy alakította a két kocsiban lévő ülés rendet, hogy
Harry mellet kössek ki. Ott ült még a kocsiban Niall és Liam, inkább őket
hallgattam egész úton, de igazából nem is tudtam volna beszélni Harryvel, mivel
amint felbődült a motor ő azonnal fülébe dugta a fülest és elzárta magát minden
társasági lehetőségtől. Nekem pedig csak az elsuhanó táj bámulása maradt, alig
vártam, hogy kiszabaduljak ebből a fojtogató kalitkából. A várost mezők és
legelők váltották fel, majd erdők zöldje vette körbe a kocsinkat. Erdő zöldje,
szívem hatalmasat dobbant, miért jut eszembe annak a baromnak a szeme azonnal.
Mia ugye nem is akkora barom már? Tudatalattim mostanság nagyon sokat pofázik és
nem akkor amikor kellene.
Gondolataimból a kocsi fékezése ébresztett fel, körbe
néztem, már mindenki szállt is ki, hogy elgémberedett testrészeit kinyújtsa.
Valami mesés látvány volt ami elém tárult, kristály tiszta, hullám mentes kék
tó, körülötte erdő és pár nyaraló elszórtan, tátott szájjal bámultam. Hirtelen
kuncogó hangot hallottam magam mellől.
- Te most kit neve…- fordultam az illető felé, de a szavak
bent akadtak, Harry ugyan olyan meglepetten bámult vissza rám mint én rá.
Egyszerre fordultunk el és indultunk különböző irányba. Én a másik kocsihoz
siettem, hogy segítsek a többieknek.
…
Miért ilyen nehéz egy szaros sátor felállítása, gyerekként
olyan könnyű volt, hova lett az akkori tudásom. Már vagy 2órája szenvedek
egyedül a sátram felállításával, persze a többiek már rég kész vannak, de
önfejű vagyok és nem kérek segítséget. Szingli csajként egyedül kell aludnom a
sátorban, de nem zavart, így legalább nem horkol bele senki a fülembe közvetlen
közelből, bár valaki lesz olyan hangos, hogy még a másik alvóhelyről is simán
ide hallom, feltéve ha feltudom állítani. Oké, kész én feladtam. Hatalmas
sóhajjal ültem le egy közeli farönkre.
- Kell segítség, nem állsz valami jól? – kérdezte egy
rekedtes hang, amitől a hátamon is felállt a szőr.
- Nem kösz, tökéletesen haladok, csak éppen pihenőt tartok.
– bámultam magam elé.
- Rendben akkor hagylak is. – istenem egyedül nem fogom
felállítani a sátrat, kell segítség, bár nem pont az övé, de soha nem leszek
kész.
- Harry. – fordultam utána, ő csak pár lépést haladt, a kis
sunyi tudta, hogy utána fogok szólni.
- Igen? – mosolya gúnyosan ível felfelé.
- Segítenél. – hangom kicsit erőltetett, legszívesebben
arcon nyomnám.
- Persze, de azt hittem elég jól állsz és nem kell segítség.
– önelégült fejjel tanulmányozta a sátorhalmomat.
- Harry kérlek ne firtassuk, csak csináljuk meg és kész. –
sóhajtottam, majd követtem az utasításit, amiket kiadott és lám se perc alatt
kész is volt. Szállásunk 4 sátorból állt, amik kör alakban voltak lehelyezve és
egy tűzrakó volt középen, na meg vagy 5 lépésre ott volt a tó mellé még egy
stég is. Mire készlettünk a nap már félig átbukott a horizonton, mikor Harryvel
hátra léptünk, hogy meg csodáljuk munkánkat, egy pillanatra a találkoztam
Eleonor elégedett mosolyával, istenem túl sokat gondol ez a lány.
- Szerintem elég stabil, hogy jó aludj benne. – állapította
meg a göndörke.
- Remélem is mert ha hajnali 3-kor összedől kitoloncollak a
sátradból és én fogok ott aludni neked meg marad ez. – mutattam a jelenleg még
álló sátramra.
- Rendben, rendben, ellenőrzőm ha kell. –bemászott a sártorba,
de valami nem volt jó, mert egy hirtelen mozdulattal az egész Harryre szakadt.
Én persze ahelyett, hogy segítettem volna neki hatalmas nevetésben törtem ki. –
De legalább segíthetnél kijönni. – kapálózott kifelé Harry, megszántam és
kihúztam, de persze amilyen az én szerencsém egyenesen rá érkeztem. Arcom a kemény
mellkasának csapódott, mire mind a ketten fájdalmasan felnyögtünk.
- Bocsi, bocsi. – nevettem, mert a saját nyomorúságom mellet
ott volt még bennem a sátor borulás is.
- Ha nem nevettél volna, akkor most nem lennénk ebben a helyzetben. – mondta
komolyan, de ő sem bírta sokáig és nevetésben tört ki, csak vihogtunk olyan
hangosan, hogy már az én fülem fájt. Milyen rég is volt, hogy ennyire felszabadultan
viselkedtünk volna egymással. Fájó hassal felálltam és még Harryt is húztam
magammal, majd miután megnyugodtunk neki láttunk felállítani a sátrat még
egyszer, de most valahogy sokkal jobb volt a hangulat. Este mikor vacsorát készítettünk
a lányokkal El mindentudó tekintettel bámult rám.
- Szerintem tökéletes úton jártok az újra összejövéshez, a
hülye is látja, hogy ti még mindig szeretitek egymást.
- Az úgy van, hogy a vak is látja, és kedves barátnőm az én
véleményem, hogy ez a kapcsolat már rég a tó fenekén van. – El égnek emelte a
tekintettét és látszott rajta mondani akar valamit, de nem köti inkább az
orromra, engem pedig nagyon is érdekelne. – Mond. – abbahagytam minden
tevékenységem és maximálisan rá összpontosítottam.
- Nem, nem, majd ő elmondja, ha eljön az idő. – és ott
hagyott.
- Ki ő? Harry? – üvöltöttem utána, de rám se hederített.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése