25.rész Megbocsátás

Utálom mikor valaki otthagy úgy hogy egy kérdés még a levegőben lóg. Így az elmúlt egy hétben addig nem akartam békén hagyni El-t amíg el nem mondja amit tudni akarok, de valahogy mindig le tudott rázni. Istenem tud valamit, tudom, hogy tudja, hogy tudom, hogy ő tudja ami nekem fontos. Huu ebbe kicsit bele bonyolódtam. Délután a fiúk bent tomboltak a vízben, én a stég végén ültem, lábam a vízbe lógott ezzel is

hűsítve magamat és a fényképző gépemmel a tájat na meg a srácokat fotóztam. Eleonor elordította magát, dinnye az öt fiú egy emberként indultak kifelé a gyümölcs hallatára. Persze én is a legjobb helyen ültem, mivel Niall aki utoljára jött ki szerencsés módon belökte a gépemet a vízbe, szomorúan bámultam ahogy eltűnik a mélybe.

- Istenem Mia annyira sajnálom. – ugrált körülöttem a szőke fiú bocsánatomért esedezve.

- Semmi baj, hisz ez csak egy gép lehet venni másikat. – persze igazából nagyon is fog hiányozni, olyan képek voltak rajta amik a régi életem darabjait tartalmazták. Valaki hirtelen beugrott a vízbe, én már csak a mélyben eltűnő sziluettjét láttam.

- Harry! – hallottam Liam aggodalmas hangját, majd mind a stég végéhez futottak és a vizet bámulták.

- Ne mond, hogy az a hülye beugrott érte? -  kérdezte Zayn, persze próbált nyugodt lenni, de szemöldöke aggodalmasan ráncba szaladt.

- Itt nagyon mély a víz, szerintem olyan 5 méter, annyi levegője nincs, hogy el is érjen és még meg is keresse a gépet. – Niall közölte velünk a hideg tényeket.

- Istenem. – erősen bámultam a vizet, de nem láttam semmit. Eltelt vagy 2 perc utána 5, de Harry sehol. Nem, nem, most nem halhat meg, még nem is beszéltünk, persze eddig nem is akartam vele, de el kell mondanom neki mi a helyzet, még mielőtt elválnak útjaink. – Harry szeretlek, mi a francért nem jössz már fel? – ordítottam a víznek és könnyeim elhomályosították a látásom, de le nem vettem a tekintettem arról a helyről ahol eltűnt. Valaki erősen fogta a vállam, én pedig csak sírtam és reménykedtem, lelkem mélyén hallottam, ahogy valami megreped, talán a szívem volt, nem veszíthetem még el. – Kérlek. – hirtelen megcsobbant a víz és Harry köhögve került a felszínre, hatalmas kő este le a szívemről. Fiúk segítettek neki kiszállni a partra, majd jobbnak látták, hogy otthagynak minket, majd ha elrendeztük, megszeretgetik a haverjukat.

- Van fogalmad róla mennyire aggódtam miattad? – estem térdre mellé.

- Te…aggódtál…miért? – hangja fojtott volt, mintha minden szót kínszenvedés lenne kimondani.

- Hogy, hogy miért, nem jöttél fel, azt hittem komolyabb bajod van. – könnyeim folyamatosan  égették a szemem.

- Mia. – nyúlt az arcom felé és egy apró, de dühös mozdulattal letörölte a könnyemet.

- Mi van? – kérdeztem szipogva.

- Szeretlek. – megragadta a tarkóm és ajkát az enyémre szorította. – Szeretlek. – súgta az ajkamba.

- Mi? –testem megremegett.

- Szeretlek, szeretlek, szeretlek, nem is tudod mennyire. – kezei a testem köré csavarodtak majd magához vont, ebben a pillanatban nem érdekelt, hogy ő vizes és hogy én is az leszek, csak annyi volt a fontos, hogy él.

- Harry… én…én is szeretlek. – bújtam közelebb hozzá amennyire csak lehetett és újra zokogni kezdtem, mindem feszültség, szomorúság, rossz napok élménye kiszállt belőlem.

- Annyira hiányoztál. – lehelete cirógatta a fülem.

- Nekem is hiányoztál. – hosszú percekig öleltük így egymást.

­…

- Szóval akkor most kitálalhatunk neki? – ült le a tűzhöz Niall, mindenki Harryt bámulta, ő pedig csak bólintott. – Na végre, azt hiszem lassan megtörtem volna. – kérdőn néztem a velem egy takaró alatt tartózkodó fiúra.

- Miről is van szó? – kérdeztem.

- Miért nem hagyjuk őket kettesben. – állt fel El.

- Ne én ennyi ideig kibírtam látni karom milyen fejet vág amikor meg tudja. – nyöszörgött Niall.

- Nem vagy valami romantikus típus Niall, ezért fogsz szüzen meghalni. – állt Louis is fel, erre a kijelentésre mindenki hangosan kezdte nevetni.

- Nem vagyok szűz. – a kis szőke srác duzzogva indult a sátra felé.

- Akkor jó éjt. – köszönt el Louis és megfogta a El kezét, úgy örülök, hogy a szakításuk után újra együtt vannak, na persze abban egy kicsit én is közbe játszottam na meg egy bizonyos barátnőm, de jó őket látni.

- Beszéljetek meg mindent nagyon alaposan és mielőtt hangoskodnátok várjátok meg, hogy elaludjunk. – kacsintott Zayn, mire arcom lángolni kezdett.

- Ne nekem mond inkább magatoknak. – válaszolt vissza Harry, megvártuk még mindenki elvonul. Harry felállt és a kezét nyújtotta nekem. – Vonuljunk egy kicsit csendesebb helyre. – kimentünk a mólóra, ahol újra szerelmet vallottunk egymásnak még a délután, istenem miért is vagyok ennyire zavarban?

- Miről beszélt Niall? – ültem Harry ölébe.

- Nem önszántamból szakítottam veled. – bámult bele a holdba.

- Tessék? – fordultam meg az ölében, hogy teljes nagyságában lássam az arcát.

- Paul és a ügynökségünk tudomást szerzet a kapcsolatunkról, hát nem igazán tetszett nekik. Megkértek, hogy szakítsak veled és valami népszerűbb lányt hálózzak be, aki jót tesz az imidzsemnek, mert te csak rossz hatással vagy rám. – tekintetét folyamatosan az égitesten tartotta, de pillantásába szomorúság költözött. – Nem akartam megtenni, de mindenki jött a banda hírnevével, meg hogy csak elrontok itt mindent és én hittem nekik, mert egy hatalmas idióta voltam, na meg vagyok is. – istenem mennyire imádni való, testem önkéntelenül mozdult és szorosan magamhoz öletem fejét a mellkasomhoz szorítottam. – Annyira sajnálom, elmentem hozzád, szakítottunk és amikor megláttam az arcod azt hittem ott menten elmondok mindent és térden állva könyörgök neked csak hogy eltűnjön az a kifejezés. Mély depresszióba kerültem, de mit mondjak ebből senki nem tudott semmit csak a fiúk, nagyon jó színész vagyok. Mégsem tudtam tartani tőled a távolságot és egyre elviselhetetlenebb lett, kerestem az indokokat, hogy hogyan tudnék körülötted lenni, még ha te nem is gondolsz rám már úgy. – annyi átsírt éjszakát és néha nappalt csak álmodozni tudtam akkor erről a pillanatról, most pedig végre megtörtént. – Mia nem voltam jó ember hozzád és nem is várom el, hogy újra velem legyél, csak el akartam ezt mind mondani,  nem is sejted hányszor rohantam hozzád, hogy most már elég és kitálalok, de utána megálltam, mert tudtam semmivel sem lesz jobb, ha mindent elmondok, ezzel nem oldom meg a gondokat. – lehajoltam hozzá és gyengéden ajkához érintettem az enyémet.

- Harry szeretlek, még ha olyan bunkó és értetlen voltál velem, hisz mindezek ellenére te mindig vigyáztál rám. – mint egy kis macska simultam a karjai közé, de hiányzott már ez.

- Istenem, nem is értem, hogyan érdemeltelek ki, de bebizonyítom, hogy alkalmas vagyok a lovagodnak. – puszilt bele a hajamba, én pedig halkan felkuncogtam.

- Már a lovagom vagy, csak nem a fehér lovon. – fogtam kezeim közé az arcát.

- Szeretlek. – mosolygott.

- Tudom, már ezerszer elmondtad. – nevettem.

- Hát lemaradásban vagyok, hisz egy csomó ideig nem mondhattam neked. – ölelt szorosan magához.

- Én is szeretlek. – arcomat a nyakába rejtettem.

- Szóval akkor alhatok ma a hiper-szuper biztonságos és szilárd sátradba? – nézet velem szembe, úgy hogy az orrunk hegye összeért.

- Persze. – felkapott a karjaiba és mint egy hercegnőt vitt egyenesen a sátorba, majd összeölelkezve be bújtunk a hálózsákba és azonnal mély álomba merültünk.