23.rész Megsebzetten

Hello!

Újabb rész eme remek irományból, azt hittem hogy a nyár alatt gyorsabban fogok jönni a részekkel de sajnos sok minden össze jött, így nem ígérhetek semmit. Kommenteket kérek:DD Ja és nem mellesleg imádlak titeket. <3 

Mia

Lüktetett a fejem, a mellkasom meg olthatatlanul égett, arra számítottam, hogy a sötétség után valami megnyugtató fény fog körülvenni, de ehelyett maradt nekem a fájdalom ami annyi kínszenvedést ígért. Gyengéd érintés kúszott végig az arcomon majd eltűnt én pedig édes tudatlanságba merültem. Ahogy emlékszem vagy kétszer voltam tudatomnál az elmúlt időkben, de hogy pontoson mennyi ideje már nem is tudom. Egyszer mintha veszekedésre lettem volna figyelmes, de nem tudtam rendesen kivenni a szavakat, másodszor meg valaki zokogott mellette. Mikor végre kinyitottam a szemem, úgy éreztem mintha valaki folyton egy serpenyővel ütné a fejem, de kárpótolt 5 fáradtan mosolygó fiú akik a kórházi szobámban fogadtak.

- Hello. – szólaltam meg rekedtes hangom, félelmetesen hatott, mintha 40éve lánc dohányos lennék.

- Szia. – mondták egyszerre és közben mind az ágyam köré gyűltek.

- Mi történt? – fordultam a legközelebb álló Harry felé, aki láthatóan nehezen tartotta magát.

- Elütött egy autó, eltört az egyik bordád és komában is voltál. – válaszolt Harry helyet Liam.

- Mennyi ideig voltam komában? – kérdeztem.

- 1 teljes hétre és mindenki szétaggódta a fejét, főleg Harry. – mosolygott Lou a mellette álló fiúra.

- Harry te most tényleg sírsz? – hajoltam közelebb az a sráchoz és igen ott volt a hamisítatlan bizonyíték, pár kövér könnycsepp.

- Hülye, nem sírok, csak bele ment valami a szemembe. – törölte meg az arcát, mire mindenki jóízűen elnevette magát.

- Aranyos. – mondtam.

- Mi? – nézet rám szúrósan Harry. – Nem is vagyok aranyos, inkább dögös. – körbe forgott, hogy jobban lássam őt, én erre is csak nevetni tudtam, mire Harry játékosan csikizni kezdett.

- Áu! – rándultam hirtelen össze, fájtak a bordáim a sok mozgástól vagy is azért ez a balesett még sem volt olyan piskóta, mint ahogy azt Liam mondta.

- Bocsi! Hol fáj, Hívjunk valakit?- kapkodott össze- vissza Harry.

- Nyugi, nincs semmi komoly bajom. – mosolyogtam.

- Oké. – szexi mosolyt villantott. Srácok elmesélték mennyire aggódtak az egész koncert alatt mikor megtudták, hogy balesettem volt és hogy megkérték a rajongókat is hogy imádkozzanak értem, milyen cuki srácok. Örülök, hogy most itt vannak és még Harryvel is el tettük az ellentéteket, mint a régi szép időben.

- Mikor mehetek haza? – kérdeztem, most már csokis pudingot zabálva, jézusom míg komában voltam fel sem tűnt mennyire éhes is vagyok.

- Még két napig megfigyelés alatt tartanak, utána haza mehetsz, de kerülnöd kell a mozgást. - ecsetelte a helyzetet Zayn.

- Már alig várom, utálok egy helyben ülni.– már most egy csomó tervem van.

- Inkább hallgass az orvosra, nehogy valami baj legyen belőle. – fogta meg gyengéden a kezem Harry.

- Értem. – halkult el a hangom és a kezünket figyeltem, mégis hol és mikor romlott el ennyire a kapcsolatunk, hogy csak egy balesett hoz minket össze, ez nem éppen normális.

- Ha kiengednek megígérem, hogy elviszlek egy sütire a kedvenc helyedre. – kacsintott rám Niall.

- Tényleg?- gyerekes módon csillogtak a szemeim, mikor megtudtam ezt, már említettem, hogy egy igazi süti mániás vagyok, mindegy milyen csak finom legyen és édes.

- Persze. – nevettet ki.

- Elnézést. – halk hang szólalt meg az ajtóból és egy sötét haj zuhatag jelent meg.

- Kendall! – ugrott felé Harry, még is mi a fenének van ő itt? Mikor belépet a szobába a fiúk arcára leplezetlen undor telepedett, de csak egy pillanatra utána visszafordultak felém.

- Sziasztok. – hangja halk volt, ha nem lett volna csend a kórteremben, akkor lehet meg sem hallom, most kit akar meggyőzni?

- Gyere. – invitálta közelebb az ágyhoz Harry a lányt.

- Igazából nem akarok zavarni, csak gondoltam hozok egy kis virágot, mert ezek a kórtermek igazán sivárak. – nézet körbe.

- Igazán köszi, de nem kellet volna, nem sokára megyek haza. – próbáltam kedves lenni, de akkor is nagyon zavart hogy itt van és láthatólag nem csak engem.

- Mia! – nézet gonoszan rám Harry. – Kendall nem tudhatta, el kell fogadnod és majd haza viszed. – Mi? Harry most az ő oldalán áll, teljesen megváltozott, mióta vele van, nem is önmaga vagyis mikor mi jártunk nem ilyen volt.

- Semmi gond.  –fogta meg Kendall Harry kezét gyengéden. Álnok szipirtyó – fújt rá a tudatalattim.

- Nem Mia elfogadja a virágokat nagyon szívesen. – mosolygott rá Harry, de mintha ebben az arckifejezésben inkább grimaszolást véltem felfedezni.

- Rendben. – tette le a szekrényre a szerény kis csokrot.

- Én felhívom a szüleidet Mia, hogy tudják felébredtél, ti meg srácok  menjetek szerezetek valami rendes kaját ennek az éhes lánynak. – mutatott felém, majd mindenki elmenet a dolgára legnagyobb bosszúságomra Kendall még mindig ott állt az ágyam mellet és addig csöndben volt míg be nem csukódott az ajtó a fiúk után.

- Le lehet szállni a pasimról. – meredt rám dühösen.

- Mi? – fordultam felé.

- Látom, hogy nézel rá és annyira akarod őt, hogy még egy kocsival is elütetted magad, kérlek ez annyira szánalmas. – szemeim kétszer akkorára dagadtak a meglepetéségtől.

- Te hülye vagy? – kérdeztem, mire feje piros lett a visszafolyatott dühtől. – Soha nem üttetném el magam szándékosan egy kocsival, tudod elég szar érzés, de neked nagyon is ajánlom. – mondtam gúnyosan, hogy még jobban húzzam az agyát, egy ilyen kis szajha nekem ne állítson szarságokat.

- Elegem van abból, hogy Harry állandóan viseli azt a szaros nyakláncot, amin véletlenül pont a te neved szerepel, de ennek ellenére fogalmad sincs az ő érzéseiről. – szívem extra fokozatra váltott. Tényleg még mindig viseli a nyakláncot?

- Nincsenek érzései irántam. – csattantam fel.

- Harry gyűlöl, ne mond, hogy nem fogtad fel, hogy ő soha nem kerül senkivel, komoly kapcsolatba. – csak pislogtam.

- Ugye most tudod, hogy saját magad ellen beszélsz.

- Mi leginkább kihasználjuk egymást, nem kapcsolatban vagyunk, úgyhogy ha közénk állsz esküszöm kicsinállak. – dobta a haját a háta mögé és segg riszálva kiment a szobából.

                                               *                      *                      *

Londonban vagyok újra és Ellel ebédelek egy felkapott modern étteremben, már vagy ezer éve nem volt csajos napunk, így megelégelve ezt elraboltam Louis elől egy kicsit. Most is nevetnem kell szegény fiún, mikor hirtelen megálltam mellettük autóval és berántottam Elt a kocsiba majd fénysebességgel elhajtottam, ő pedig csak értetlenül pislogott. Megnyugtatás képen El felhívta a fiút, hogy minden okés és este majd találkoznak.

- Istenem milyen rég is volt már. - mosolygott rám El.

- Nekem mondod. – mosolyogtam én is a poharamba.

- Na és hogy vannak a sérüléseid? – hála égnek semmi komolyabb vagy maradandóbb sérülésem nem lett az ütközésből, de egy hétig nem hagyhattam el a házat csak feküdnöm kellett ez teljesen őrjítő volt.

- Most már a jó öreg Mia vagyok mint annó. – El furcsállva pillantott végig rajtam.

- Nem hiszem, hogy a jó öreg Mia ül itt előttem, mi a baj? – szemei tipikus lélekbe látok lettek, amitől a hideg futkosott a hátamon és nem tudtam nem az igazat mondani.

- Miből gondolod, hogy lenne valami? – kérdeztem vissza téma terelés képen.

- Ne tereld nekem a témát, ki vele mióta voltunk a koncerten látom a szemedbe megbújni a szomorúságot, szóval Harryről van szó? – istenem ez a lány azonnal a lényegre tapint.

- Semmi ilyesmi nincs, biztos csak a sok pia és a gyógyszerek tették. – legyintettem.

- Aha, persze. Most kit akarsz meggyőzni az ellenkezőjéről, mert ugye tudod hogy engem nem fogsz. – hangosan sóhajtottam.

- Édes istenem El, csak nem karok most erről beszélni. – bámultam a poharamban gyorsan felfelé úszó buborékokat amik felszínre érve szétpukkadtak.

- Mia és akkor mikor fogsz róla beszélni, nem jó ha magadban tartod, hidd el. – El átnyúlt az asztalon és gyengéden megérintette a kezem. – Értem én, hogy elég szemét módon szakított veled, de a tagadás nem megoldás, mond el mi bánt. – pillantása kérlelőlett én pedig nem tudtam ellenállni.

- Szakítottunk, de mióta volt ez az ügyem a gyógyszerekkel, mintha újra közzel kerültünk volna egymáshoz. Csúnyán viselkedett velem és mostanság mintha a külön töltött idő nem is lenne, mintha csak egy álomból ébredtem volna fel, de aztán szembe találtam magam Miss Szörnyellával.  – meséltem egy szuszra, El arcán olyan kifejezés jelent meg mintha mondani akarna valamit, de végül mégsem azt mondta mikor megszólalt.

- Hát ez elég nehéz esett. – csak ennyi, de mélyen éreztem lett volna még mondanivalója.

- Akkor mit eszünk? – emeltem fel az étlapot, jelezve véglegesen eltemettem ezt a témát a mai napra. Pár órával később ebédünket egy ismerős vihogás zavarta meg, jézusom azt hittem szétrepednek a poharak azt asztalon erre a hangra.

- Csak ezt ne. – súgtam, mire El kérdőn nézett rám az ebédjéről.

- Mi az? – kérdezte, majd mögém pillantott és arca elfehéredéséből jól tudtam igazam volt.

- Kérlek, csak ne vegyen észre. – imádkoztam.

- Szerintem nem ő a legnagyobb problémád. – kérdőn néztem rá, majd mikor nem kaptam választ, hang irányába fordultam. Ott volt Kandell vele szemben pedig Ő, istenem miért pont itt kell lenniük.

- Elmenjünk? – kérdezte idegesen El.

- Dehogy, nem menekülhetünk csak mert ők itt vannak, együnk szépen én még desszertet is kérek magamnak. – mosolyogtam feszülten. Egész idő alatt ott hallottam Kandell idegesítő nevetését, de egyik pillanatban az idegesítő hang abba maradt, helyette csattanást, csörömpölést és végül fojtott ideges hangot. Hirtelen Kandell viharzott el mellettem és amikor észrevett szinte látható szikrákat szórt a szeme, ami egyáltalán nem ígért semmi jót.

- Mid van neked, ami nekem nem, pedig egy rondaság vagy, egy drogos csődtömeg. – fújtatott rám, majd drámaian, ahogy csak kellet elviharzott én pedig hátra fordultam Ő felé, könyökével támaszkodott az asztalon arcát a tenyerébe rejtette, de amikor felnézet rám, meglepett lett.

- El, szerintem most meneküljünk. – álltam fel mire barátnőm aggodva követtet. Nem akartam beszélni Harryvel, azok után, hogy láttam szakítani és hogy miket mondtam róla El-nek, még nem állok készen. Szinte futó lépésben hagytam el az éttermet, csak a kocsiban mertem kifújni a levegőt.

- Istenem Mia, mintha leprás lenne, úgy menekülsz előle. – feszülten elnevettem magam, de inkább hasonlított valami görcsös kutyahangra, mint emberi nevetésre.

- Csak még nem állok készen ennyi. – beindítottam a kocsit és Louisék házához vettem az irányt.

- Jó lenne, mert nem akarok feszült hangulatot a kiránduláson. – kérdőn kaptam felé a tekintettem.

- Miféle kirándulás? – „ezt ugye nem mondtad komolyan” nézést kaptam Eltől.

- Megígérted hogy eljössz velem, Perrivel és a fiúkkal a tóhoz egy hétvégére.

- Jézusom, El. El is felejtettem, mindenképp ott leszek. – pedig nagyon nem akarok, mert Harry is ott lesz, de ki ő, hogy elrontsa a barátaimmal töltött időt.

- Reméltem is, ha pedig megint elfelejtenéd, Lucas be van izzítva, hogy emlékeztessen. – jóízűen felnevettem.

- Nyugi ott leszek.

- Addig is feladat, beszélj Harryvel. – utasított majd megpuszilt és kiszállt a kocsiból.

- Majd meglátjuk. – válaszoltam, mire visszahajolt az ablakon.

- Nem meglátjuk, beszélsz vele, mert különben egy sátorba zárlak titeket egy hétvégére, nem lesz szép, elhiheted. – puszilta a levegőbe majd besétált a házba. Tuti nem fogok beszélni Harryvel, majd felkeres, ha mondanivalója van.