25.rész Megbocsátás

Utálom mikor valaki otthagy úgy hogy egy kérdés még a levegőben lóg. Így az elmúlt egy hétben addig nem akartam békén hagyni El-t amíg el nem mondja amit tudni akarok, de valahogy mindig le tudott rázni. Istenem tud valamit, tudom, hogy tudja, hogy tudom, hogy ő tudja ami nekem fontos. Huu ebbe kicsit bele bonyolódtam. Délután a fiúk bent tomboltak a vízben, én a stég végén ültem, lábam a vízbe lógott ezzel is

hűsítve magamat és a fényképző gépemmel a tájat na meg a srácokat fotóztam. Eleonor elordította magát, dinnye az öt fiú egy emberként indultak kifelé a gyümölcs hallatára. Persze én is a legjobb helyen ültem, mivel Niall aki utoljára jött ki szerencsés módon belökte a gépemet a vízbe, szomorúan bámultam ahogy eltűnik a mélybe.

- Istenem Mia annyira sajnálom. – ugrált körülöttem a szőke fiú bocsánatomért esedezve.

- Semmi baj, hisz ez csak egy gép lehet venni másikat. – persze igazából nagyon is fog hiányozni, olyan képek voltak rajta amik a régi életem darabjait tartalmazták. Valaki hirtelen beugrott a vízbe, én már csak a mélyben eltűnő sziluettjét láttam.

- Harry! – hallottam Liam aggodalmas hangját, majd mind a stég végéhez futottak és a vizet bámulták.

- Ne mond, hogy az a hülye beugrott érte? -  kérdezte Zayn, persze próbált nyugodt lenni, de szemöldöke aggodalmasan ráncba szaladt.

- Itt nagyon mély a víz, szerintem olyan 5 méter, annyi levegője nincs, hogy el is érjen és még meg is keresse a gépet. – Niall közölte velünk a hideg tényeket.

- Istenem. – erősen bámultam a vizet, de nem láttam semmit. Eltelt vagy 2 perc utána 5, de Harry sehol. Nem, nem, most nem halhat meg, még nem is beszéltünk, persze eddig nem is akartam vele, de el kell mondanom neki mi a helyzet, még mielőtt elválnak útjaink. – Harry szeretlek, mi a francért nem jössz már fel? – ordítottam a víznek és könnyeim elhomályosították a látásom, de le nem vettem a tekintettem arról a helyről ahol eltűnt. Valaki erősen fogta a vállam, én pedig csak sírtam és reménykedtem, lelkem mélyén hallottam, ahogy valami megreped, talán a szívem volt, nem veszíthetem még el. – Kérlek. – hirtelen megcsobbant a víz és Harry köhögve került a felszínre, hatalmas kő este le a szívemről. Fiúk segítettek neki kiszállni a partra, majd jobbnak látták, hogy otthagynak minket, majd ha elrendeztük, megszeretgetik a haverjukat.

- Van fogalmad róla mennyire aggódtam miattad? – estem térdre mellé.

- Te…aggódtál…miért? – hangja fojtott volt, mintha minden szót kínszenvedés lenne kimondani.

- Hogy, hogy miért, nem jöttél fel, azt hittem komolyabb bajod van. – könnyeim folyamatosan  égették a szemem.

- Mia. – nyúlt az arcom felé és egy apró, de dühös mozdulattal letörölte a könnyemet.

- Mi van? – kérdeztem szipogva.

- Szeretlek. – megragadta a tarkóm és ajkát az enyémre szorította. – Szeretlek. – súgta az ajkamba.

- Mi? –testem megremegett.

- Szeretlek, szeretlek, szeretlek, nem is tudod mennyire. – kezei a testem köré csavarodtak majd magához vont, ebben a pillanatban nem érdekelt, hogy ő vizes és hogy én is az leszek, csak annyi volt a fontos, hogy él.

- Harry… én…én is szeretlek. – bújtam közelebb hozzá amennyire csak lehetett és újra zokogni kezdtem, mindem feszültség, szomorúság, rossz napok élménye kiszállt belőlem.

- Annyira hiányoztál. – lehelete cirógatta a fülem.

- Nekem is hiányoztál. – hosszú percekig öleltük így egymást.

­…

- Szóval akkor most kitálalhatunk neki? – ült le a tűzhöz Niall, mindenki Harryt bámulta, ő pedig csak bólintott. – Na végre, azt hiszem lassan megtörtem volna. – kérdőn néztem a velem egy takaró alatt tartózkodó fiúra.

- Miről is van szó? – kérdeztem.

- Miért nem hagyjuk őket kettesben. – állt fel El.

- Ne én ennyi ideig kibírtam látni karom milyen fejet vág amikor meg tudja. – nyöszörgött Niall.

- Nem vagy valami romantikus típus Niall, ezért fogsz szüzen meghalni. – állt Louis is fel, erre a kijelentésre mindenki hangosan kezdte nevetni.

- Nem vagyok szűz. – a kis szőke srác duzzogva indult a sátra felé.

- Akkor jó éjt. – köszönt el Louis és megfogta a El kezét, úgy örülök, hogy a szakításuk után újra együtt vannak, na persze abban egy kicsit én is közbe játszottam na meg egy bizonyos barátnőm, de jó őket látni.

- Beszéljetek meg mindent nagyon alaposan és mielőtt hangoskodnátok várjátok meg, hogy elaludjunk. – kacsintott Zayn, mire arcom lángolni kezdett.

- Ne nekem mond inkább magatoknak. – válaszolt vissza Harry, megvártuk még mindenki elvonul. Harry felállt és a kezét nyújtotta nekem. – Vonuljunk egy kicsit csendesebb helyre. – kimentünk a mólóra, ahol újra szerelmet vallottunk egymásnak még a délután, istenem miért is vagyok ennyire zavarban?

- Miről beszélt Niall? – ültem Harry ölébe.

- Nem önszántamból szakítottam veled. – bámult bele a holdba.

- Tessék? – fordultam meg az ölében, hogy teljes nagyságában lássam az arcát.

- Paul és a ügynökségünk tudomást szerzet a kapcsolatunkról, hát nem igazán tetszett nekik. Megkértek, hogy szakítsak veled és valami népszerűbb lányt hálózzak be, aki jót tesz az imidzsemnek, mert te csak rossz hatással vagy rám. – tekintetét folyamatosan az égitesten tartotta, de pillantásába szomorúság költözött. – Nem akartam megtenni, de mindenki jött a banda hírnevével, meg hogy csak elrontok itt mindent és én hittem nekik, mert egy hatalmas idióta voltam, na meg vagyok is. – istenem mennyire imádni való, testem önkéntelenül mozdult és szorosan magamhoz öletem fejét a mellkasomhoz szorítottam. – Annyira sajnálom, elmentem hozzád, szakítottunk és amikor megláttam az arcod azt hittem ott menten elmondok mindent és térden állva könyörgök neked csak hogy eltűnjön az a kifejezés. Mély depresszióba kerültem, de mit mondjak ebből senki nem tudott semmit csak a fiúk, nagyon jó színész vagyok. Mégsem tudtam tartani tőled a távolságot és egyre elviselhetetlenebb lett, kerestem az indokokat, hogy hogyan tudnék körülötted lenni, még ha te nem is gondolsz rám már úgy. – annyi átsírt éjszakát és néha nappalt csak álmodozni tudtam akkor erről a pillanatról, most pedig végre megtörtént. – Mia nem voltam jó ember hozzád és nem is várom el, hogy újra velem legyél, csak el akartam ezt mind mondani,  nem is sejted hányszor rohantam hozzád, hogy most már elég és kitálalok, de utána megálltam, mert tudtam semmivel sem lesz jobb, ha mindent elmondok, ezzel nem oldom meg a gondokat. – lehajoltam hozzá és gyengéden ajkához érintettem az enyémet.

- Harry szeretlek, még ha olyan bunkó és értetlen voltál velem, hisz mindezek ellenére te mindig vigyáztál rám. – mint egy kis macska simultam a karjai közé, de hiányzott már ez.

- Istenem, nem is értem, hogyan érdemeltelek ki, de bebizonyítom, hogy alkalmas vagyok a lovagodnak. – puszilt bele a hajamba, én pedig halkan felkuncogtam.

- Már a lovagom vagy, csak nem a fehér lovon. – fogtam kezeim közé az arcát.

- Szeretlek. – mosolygott.

- Tudom, már ezerszer elmondtad. – nevettem.

- Hát lemaradásban vagyok, hisz egy csomó ideig nem mondhattam neked. – ölelt szorosan magához.

- Én is szeretlek. – arcomat a nyakába rejtettem.

- Szóval akkor alhatok ma a hiper-szuper biztonságos és szilárd sátradba? – nézet velem szembe, úgy hogy az orrunk hegye összeért.

- Persze. – felkapott a karjaiba és mint egy hercegnőt vitt egyenesen a sátorba, majd összeölelkezve be bújtunk a hálózsákba és azonnal mély álomba merültünk.

24.rész Kirándulás

Halika!
Tudom ez a rész kicsit kicsi lett, de most nagy hirtelen ennyire jutotta, bevallom sok minden jó dolog történt az életembe így nem volt időm folytatásra, de szerencsétekre ma két résszel jövők:DDD
puszika Mia...<3

Tudod ki a fene fog a volt pasijával érzelmekről beszélgetni, na meg a halál. Persze, hogy nem beszéltem Harryvel, egyáltalán azt sem tudtam, hogy kezdjem, így ebből adódóan nem is kerestem fel. Fene fog ilyeneket mondani „ Szia Harry most, hogy szakítottál a barátnőddel nem jövünk újra össze?” na azért, nem vagyok én ennyire hülye. El persze azonnal le vágta, hogy nem beszéltem meg vele a dolgot, hisz a kirándulás találkozójánál szinte egymásra sem néztünk Harryvel és ezért barátnőm gonosz pillantásokat küldött felém, bosszúból pedig úgy alakította a két kocsiban lévő ülés rendet, hogy Harry mellet kössek ki. Ott ült még a kocsiban Niall és Liam, inkább őket hallgattam egész úton, de igazából nem is tudtam volna beszélni Harryvel, mivel amint felbődült a motor ő azonnal fülébe dugta a fülest és elzárta magát minden társasági lehetőségtől. Nekem pedig csak az elsuhanó táj bámulása maradt, alig vártam, hogy kiszabaduljak ebből a fojtogató kalitkából. A várost mezők és legelők váltották fel, majd erdők zöldje vette körbe a kocsinkat. Erdő zöldje, szívem hatalmasat dobbant, miért jut eszembe annak a baromnak a szeme azonnal. Mia ugye nem is akkora barom már? Tudatalattim mostanság nagyon sokat pofázik és nem akkor amikor kellene.

Gondolataimból a kocsi fékezése ébresztett fel, körbe néztem, már mindenki szállt is ki, hogy elgémberedett testrészeit kinyújtsa. Valami mesés látvány volt ami elém tárult, kristály tiszta, hullám mentes kék tó, körülötte erdő és pár nyaraló elszórtan, tátott szájjal bámultam. Hirtelen kuncogó hangot hallottam magam mellől.

- Te most kit neve…- fordultam az illető felé, de a szavak bent akadtak, Harry ugyan olyan meglepetten bámult vissza rám mint én rá. Egyszerre fordultunk el és indultunk különböző irányba. Én a másik kocsihoz siettem, hogy segítsek a többieknek.

…

Miért ilyen nehéz egy szaros sátor felállítása, gyerekként olyan könnyű volt, hova lett az akkori tudásom. Már vagy 2órája szenvedek egyedül a sátram felállításával, persze a többiek már rég kész vannak, de önfejű vagyok és nem kérek segítséget. Szingli csajként egyedül kell aludnom a sátorban, de nem zavart, így legalább nem horkol bele senki a fülembe közvetlen közelből, bár valaki lesz olyan hangos, hogy még a másik alvóhelyről is simán ide hallom, feltéve ha feltudom állítani. Oké, kész én feladtam. Hatalmas sóhajjal ültem le egy közeli farönkre.

- Kell segítség, nem állsz valami jól? – kérdezte egy rekedtes hang, amitől a hátamon is felállt a szőr.

- Nem kösz, tökéletesen haladok, csak éppen pihenőt tartok. – bámultam magam elé.

- Rendben akkor hagylak is. – istenem egyedül nem fogom felállítani a sátrat, kell segítség, bár nem pont az övé, de soha nem leszek kész.

- Harry. – fordultam utána, ő csak pár lépést haladt, a kis sunyi tudta, hogy utána fogok szólni.

- Igen? – mosolya gúnyosan ível felfelé.

- Segítenél. – hangom kicsit erőltetett, legszívesebben arcon nyomnám.

- Persze, de azt hittem elég jól állsz és nem kell segítség. – önelégült fejjel tanulmányozta a sátorhalmomat.

- Harry kérlek ne firtassuk, csak csináljuk meg és kész. – sóhajtottam, majd követtem az utasításit, amiket kiadott és lám se perc alatt kész is volt. Szállásunk 4 sátorból állt, amik kör alakban voltak lehelyezve és egy tűzrakó volt középen, na meg vagy 5 lépésre ott volt a tó mellé még egy stég is. Mire készlettünk a nap már félig átbukott a horizonton, mikor Harryvel hátra léptünk, hogy meg csodáljuk munkánkat, egy pillanatra a találkoztam Eleonor elégedett mosolyával, istenem túl sokat gondol ez a lány.

- Szerintem elég stabil, hogy jó aludj benne. – állapította meg a göndörke.

- Remélem is mert ha hajnali 3-kor összedől kitoloncollak a sátradból és én fogok ott aludni neked meg marad ez. – mutattam a jelenleg még álló sátramra.

- Rendben, rendben, ellenőrzőm ha kell. –bemászott a sártorba, de valami nem volt jó, mert egy hirtelen mozdulattal az egész Harryre szakadt. Én persze ahelyett, hogy segítettem volna neki hatalmas nevetésben törtem ki. – De legalább segíthetnél kijönni. – kapálózott kifelé Harry, megszántam és kihúztam, de persze amilyen az én szerencsém egyenesen rá érkeztem. Arcom a kemény mellkasának csapódott, mire mind a ketten fájdalmasan felnyögtünk.

- Bocsi, bocsi. – nevettem, mert a saját nyomorúságom mellet ott volt még bennem a sátor borulás is.

- Ha nem nevettél volna, akkor  most nem lennénk ebben a helyzetben. – mondta komolyan, de ő sem bírta sokáig és nevetésben tört ki, csak vihogtunk olyan hangosan, hogy már az én fülem fájt. Milyen rég is volt, hogy ennyire felszabadultan viselkedtünk volna egymással. Fájó hassal felálltam és még Harryt is húztam magammal, majd miután megnyugodtunk neki láttunk felállítani a sátrat még egyszer, de most valahogy sokkal jobb volt a hangulat. Este mikor vacsorát készítettünk a lányokkal El mindentudó tekintettel bámult rám.

- Szerintem tökéletes úton jártok az újra összejövéshez, a hülye is látja, hogy ti még mindig szeretitek egymást.

- Az úgy van, hogy a vak is látja, és kedves barátnőm az én véleményem, hogy ez a kapcsolat már rég a tó fenekén van. – El égnek emelte a tekintettét és látszott rajta mondani akar valamit, de nem köti inkább az orromra, engem pedig nagyon is érdekelne. – Mond. – abbahagytam minden tevékenységem és maximálisan rá összpontosítottam.

- Nem, nem, majd ő elmondja, ha eljön az idő. – és ott hagyott.

- Ki ő? Harry? – üvöltöttem utána, de rám se hederített.