Hello!
Újabb rész eme remek irományból, azt hittem hogy a nyár alatt gyorsabban fogok jönni a részekkel de sajnos sok minden össze jött, így nem ígérhetek semmit. Kommenteket kérek:DD Ja és nem mellesleg imádlak titeket. <3
Mia
Lüktetett a fejem, a mellkasom meg olthatatlanul égett, arra
számítottam, hogy a sötétség után valami megnyugtató fény fog körülvenni, de
ehelyett maradt nekem a fájdalom ami annyi kínszenvedést ígért. Gyengéd érintés
kúszott végig az arcomon majd eltűnt én pedig édes tudatlanságba merültem.
Ahogy emlékszem vagy kétszer voltam tudatomnál az elmúlt időkben, de hogy
pontoson mennyi ideje már nem is tudom. Egyszer mintha veszekedésre lettem volna
figyelmes, de nem tudtam rendesen kivenni a szavakat, másodszor meg valaki
zokogott mellette. Mikor végre kinyitottam a szemem, úgy éreztem mintha valaki
folyton egy serpenyővel ütné a fejem, de kárpótolt 5 fáradtan mosolygó fiú akik
a kórházi szobámban fogadtak.
- Hello. – szólaltam meg rekedtes hangom, félelmetesen hatott,
mintha 40éve lánc dohányos lennék.
- Szia. – mondták egyszerre és közben mind az ágyam köré gyűltek.
- Elütött egy autó, eltört az egyik bordád és komában is
voltál. – válaszolt Harry helyet Liam.
- Mennyi ideig voltam komában? – kérdeztem.
- 1 teljes hétre és mindenki szétaggódta a fejét, főleg
Harry. – mosolygott Lou a mellette álló fiúra.
- Harry te most tényleg sírsz? – hajoltam közelebb az a
sráchoz és igen ott volt a hamisítatlan bizonyíték, pár kövér könnycsepp.
- Hülye, nem sírok, csak bele ment valami a szemembe. –
törölte meg az arcát, mire mindenki jóízűen elnevette magát.
- Aranyos. – mondtam.
- Mi? – nézet rám szúrósan Harry. – Nem is vagyok aranyos,
inkább dögös. – körbe forgott, hogy jobban lássam őt, én erre is csak nevetni
tudtam, mire Harry játékosan csikizni kezdett.
- Áu! – rándultam hirtelen össze, fájtak a bordáim a sok
mozgástól vagy is azért ez a balesett még sem volt olyan piskóta, mint ahogy
azt Liam mondta.
- Bocsi! Hol fáj, Hívjunk valakit?- kapkodott össze- vissza
Harry.
- Nyugi, nincs semmi komoly bajom. – mosolyogtam.
- Oké. – szexi mosolyt villantott. Srácok elmesélték mennyire
aggódtak az egész koncert alatt mikor megtudták, hogy balesettem volt és hogy
megkérték a rajongókat is hogy imádkozzanak értem, milyen cuki srácok. Örülök,
hogy most itt vannak és még Harryvel is el tettük az ellentéteket, mint a régi
szép időben.
- Mikor mehetek haza? – kérdeztem, most már csokis pudingot
zabálva, jézusom míg komában voltam fel sem tűnt mennyire éhes is vagyok.
- Még két napig megfigyelés alatt tartanak, utána haza
mehetsz, de kerülnöd kell a mozgást. - ecsetelte a helyzetet Zayn.
- Már alig várom, utálok egy helyben ülni.– már most egy
csomó tervem van.
- Inkább hallgass az orvosra, nehogy valami baj legyen
belőle. – fogta meg gyengéden a kezem Harry.
- Értem. – halkult el a hangom és a kezünket figyeltem, mégis
hol és mikor romlott el ennyire a kapcsolatunk, hogy csak egy balesett hoz
minket össze, ez nem éppen normális.
- Ha kiengednek megígérem, hogy elviszlek egy sütire a
kedvenc helyedre. – kacsintott rám Niall.
- Tényleg?- gyerekes módon csillogtak a szemeim, mikor
megtudtam ezt, már említettem, hogy egy igazi süti mániás vagyok, mindegy
milyen csak finom legyen és édes.
- Persze. – nevettet ki.
- Elnézést. – halk hang szólalt meg az ajtóból és egy sötét
haj zuhatag jelent meg.
- Kendall! – ugrott felé Harry, még is mi a fenének van ő
itt? Mikor belépet a szobába a fiúk arcára leplezetlen undor telepedett, de csak
egy pillanatra utána visszafordultak felém.
- Sziasztok. – hangja halk volt, ha nem lett volna csend a kórteremben, akkor lehet meg sem hallom, most kit akar meggyőzni?
- Gyere. – invitálta közelebb az ágyhoz Harry a lányt.
- Igazából nem akarok zavarni, csak gondoltam hozok egy kis
virágot, mert ezek a kórtermek igazán sivárak. – nézet körbe.
- Igazán köszi, de nem kellet volna, nem sokára megyek haza.
– próbáltam kedves lenni, de akkor is nagyon zavart hogy itt van és láthatólag
nem csak engem.
- Mia! – nézet gonoszan rám Harry. – Kendall nem tudhatta,
el kell fogadnod és majd haza viszed. – Mi? Harry most az ő oldalán áll,
teljesen megváltozott, mióta vele van, nem is önmaga vagyis mikor mi jártunk
nem ilyen volt.
- Semmi gond. –fogta
meg Kendall Harry kezét gyengéden. Álnok szipirtyó – fújt rá a tudatalattim.
- Nem Mia elfogadja a virágokat nagyon szívesen. – mosolygott
rá Harry, de mintha ebben az arckifejezésben inkább grimaszolást véltem
felfedezni.
- Rendben. – tette le a szekrényre a szerény kis csokrot.
- Én felhívom a szüleidet Mia, hogy tudják felébredtél, ti
meg srácok menjetek szerezetek valami
rendes kaját ennek az éhes lánynak. – mutatott felém, majd mindenki elmenet a
dolgára legnagyobb bosszúságomra Kendall még mindig ott állt az ágyam mellet és
addig csöndben volt míg be nem csukódott az ajtó a fiúk után.
- Le lehet szállni a pasimról. – meredt rám dühösen.
- Mi? – fordultam felé.
- Látom, hogy nézel rá és annyira akarod őt, hogy még egy
kocsival is elütetted magad, kérlek ez annyira szánalmas. – szemeim kétszer akkorára
dagadtak a meglepetéségtől.
- Te hülye vagy? – kérdeztem, mire feje piros lett a visszafolyatott
dühtől. – Soha nem üttetném el magam szándékosan egy kocsival, tudod elég szar érzés,
de neked nagyon is ajánlom. – mondtam gúnyosan, hogy még jobban húzzam az
agyát, egy ilyen kis szajha nekem ne állítson szarságokat.
- Elegem van abból, hogy Harry állandóan viseli azt a szaros
nyakláncot, amin véletlenül pont a te neved szerepel, de ennek ellenére
fogalmad sincs az ő érzéseiről. – szívem extra fokozatra váltott. Tényleg még
mindig viseli a nyakláncot?
- Nincsenek érzései irántam. – csattantam fel.
- Harry gyűlöl, ne mond, hogy nem fogtad fel, hogy ő soha
nem kerül senkivel, komoly kapcsolatba. – csak pislogtam.
- Ugye most tudod, hogy saját magad ellen beszélsz.
- Mi leginkább kihasználjuk egymást, nem kapcsolatban
vagyunk, úgyhogy ha közénk állsz esküszöm kicsinállak. – dobta a haját a háta
mögé és segg riszálva kiment a szobából.
* * *
Londonban vagyok újra és Ellel ebédelek egy felkapott modern
étteremben, már vagy ezer éve nem volt csajos napunk, így megelégelve ezt
elraboltam Louis elől egy kicsit. Most is nevetnem kell szegény fiún, mikor
hirtelen megálltam mellettük autóval és berántottam Elt a kocsiba majd fénysebességgel
elhajtottam, ő pedig csak értetlenül pislogott. Megnyugtatás képen El felhívta
a fiút, hogy minden okés és este majd találkoznak.
- Istenem milyen rég is volt már. - mosolygott rám El.
- Nekem mondod. – mosolyogtam én is a poharamba.
- Na és hogy vannak a sérüléseid? – hála égnek semmi
komolyabb vagy maradandóbb sérülésem nem lett az ütközésből, de egy hétig nem
hagyhattam el a házat csak feküdnöm kellett ez teljesen őrjítő volt.
- Most már a jó öreg Mia vagyok mint annó. – El furcsállva
pillantott végig rajtam.
- Nem hiszem, hogy a jó öreg Mia ül itt előttem, mi a baj? –
szemei tipikus lélekbe látok lettek, amitől a hideg futkosott a hátamon és nem
tudtam nem az igazat mondani.
- Miből gondolod, hogy lenne valami? – kérdeztem vissza téma
terelés képen.
- Ne tereld nekem a témát, ki vele mióta voltunk a koncerten
látom a szemedbe megbújni a szomorúságot, szóval Harryről van szó? – istenem ez
a lány azonnal a lényegre tapint.
- Semmi ilyesmi nincs, biztos csak a sok pia és a
gyógyszerek tették. – legyintettem.
- Aha, persze. Most kit akarsz meggyőzni az ellenkezőjéről,
mert ugye tudod hogy engem nem fogsz. – hangosan sóhajtottam.
- Édes istenem El, csak nem karok most erről beszélni. –
bámultam a poharamban gyorsan felfelé úszó buborékokat amik felszínre érve szétpukkadtak.
- Mia és akkor mikor fogsz róla beszélni, nem jó ha magadban
tartod, hidd el. – El átnyúlt az asztalon és gyengéden megérintette a kezem. –
Értem én, hogy elég szemét módon szakított veled, de a tagadás nem megoldás,
mond el mi bánt. – pillantása kérlelőlett én pedig nem tudtam ellenállni.
- Szakítottunk, de mióta volt ez az ügyem a gyógyszerekkel,
mintha újra közzel kerültünk volna egymáshoz. Csúnyán viselkedett velem és
mostanság mintha a külön töltött idő nem is lenne, mintha csak egy álomból
ébredtem volna fel, de aztán szembe találtam magam Miss Szörnyellával. – meséltem egy szuszra, El arcán olyan
kifejezés jelent meg mintha mondani akarna valamit, de végül mégsem azt mondta
mikor megszólalt.
- Hát ez elég nehéz esett. – csak ennyi, de mélyen éreztem
lett volna még mondanivalója.
- Akkor mit eszünk? – emeltem fel az étlapot, jelezve
véglegesen eltemettem ezt a témát a mai napra. Pár órával később ebédünket egy
ismerős vihogás zavarta meg, jézusom azt hittem szétrepednek a poharak azt
asztalon erre a hangra.
- Csak ezt ne. – súgtam, mire El kérdőn nézett rám az
ebédjéről.
- Mi az? – kérdezte, majd mögém pillantott és arca elfehéredéséből
jól tudtam igazam volt.
- Kérlek, csak ne vegyen észre. – imádkoztam.
- Szerintem nem ő a legnagyobb problémád. – kérdőn néztem
rá, majd mikor nem kaptam választ, hang irányába fordultam. Ott volt Kandell
vele szemben pedig Ő, istenem miért pont itt kell lenniük.
- Elmenjünk? – kérdezte idegesen El.
- Dehogy, nem menekülhetünk csak mert ők itt vannak, együnk
szépen én még desszertet is kérek magamnak. – mosolyogtam feszülten. Egész idő
alatt ott hallottam Kandell idegesítő nevetését, de egyik pillanatban az
idegesítő hang abba maradt, helyette csattanást, csörömpölést és végül fojtott
ideges hangot. Hirtelen Kandell viharzott el mellettem és amikor észrevett
szinte látható szikrákat szórt a szeme, ami egyáltalán nem ígért semmi jót.
- Mid van neked, ami nekem nem, pedig egy rondaság vagy, egy
drogos csődtömeg. – fújtatott rám, majd drámaian, ahogy csak kellet elviharzott
én pedig hátra fordultam Ő felé, könyökével támaszkodott az asztalon arcát a
tenyerébe rejtette, de amikor felnézet rám, meglepett lett.
- El, szerintem most meneküljünk. – álltam fel mire barátnőm
aggodva követtet. Nem akartam beszélni Harryvel, azok után, hogy láttam
szakítani és hogy miket mondtam róla El-nek, még nem állok készen. Szinte futó lépésben
hagytam el az éttermet, csak a kocsiban mertem kifújni a levegőt.
- Istenem Mia, mintha leprás lenne, úgy menekülsz előle. –
feszülten elnevettem magam, de inkább hasonlított valami görcsös kutyahangra,
mint emberi nevetésre.
- Csak még nem állok készen ennyi. – beindítottam a kocsit
és Louisék házához vettem az irányt.
- Jó lenne, mert nem akarok feszült hangulatot a
kiránduláson. – kérdőn kaptam felé a tekintettem.
- Miféle kirándulás? – „ezt ugye nem mondtad komolyan”
nézést kaptam Eltől.
- Megígérted hogy eljössz velem, Perrivel és a fiúkkal a
tóhoz egy hétvégére.
- Jézusom, El. El is felejtettem, mindenképp ott leszek. –
pedig nagyon nem akarok, mert Harry is ott lesz, de ki ő, hogy elrontsa a
barátaimmal töltött időt.
- Reméltem is, ha pedig megint elfelejtenéd, Lucas be van
izzítva, hogy emlékeztessen. – jóízűen felnevettem.
- Nyugi ott leszek.
- Addig is feladat, beszélj Harryvel. – utasított majd
megpuszilt és kiszállt a kocsiból.
- Majd meglátjuk. – válaszoltam, mire visszahajolt az
ablakon.
- Nem meglátjuk, beszélsz vele, mert különben egy sátorba
zárlak titeket egy hétvégére, nem lesz szép, elhiheted. – puszilta a levegőbe
majd besétált a házba. Tuti nem fogok beszélni Harryvel, majd felkeres, ha
mondanivalója van.
Nagyon jó siess a kövivel!!!!!!!
VálaszTörlésSiess a kövivel!!!!!
VálaszTörlés