11.rész Szerelem, de még is kesrű...

Te jó ég!! Már elérte az oldal látogatás száma a 800-at. Köszönöm mindenkinek, aki eddig olvasott, meg majd akik a jövőben is fognak!! <3

Már vagy egy hónap is eltel, de Harryvel még mindig nem tudtam megbeszélni a dolgokat, valahogy mindig kicsúszott a kezeim közül, igazából nem is beszélünk mostanság egymással. Ezek ellenére Liamme nagyon is megvagyunk, imádom. Most is éppen itt van nálam és együtt töltjük a napot egy kis lustálkodással, én a konyhában készítem a vacsorát, Liam a nappaliban maradt. Hirtelen rezegni kezdett a telefonom, jött egy üzenet, elővettem és megnéztem, majd nagyot nevettem. Liam küldött egy nagyon vicces képet valahonnan az internetről, válaszképen sok mosolygós fejet küldtem neki. Ránéztem a konyhából, hogyan reagál az üzenetemre csak úgy mellékesen, mikor megkapta rá mosolygott a telefonra, majd felállt és egyenesen felém indult. Gyors lendülettel visszamentem a konyhába, nehogy meglásson, hogy leselkedem, úgy tettem mintha a tészta főzése nagy problémát jelenten. Érzékeltem, hogy bejön a konyhába, de nem fordultam felé, kicsit szégyelltem magam, amiért meglestem, de miért is, hisz együtt vagyunk ez nem is gond. Hátulról kezek ölelték át a derekam, majd szorosan átöleltek.

- Láttalak ám. – közvetlenül a fülembe beszélt, lehelete csikizte a bőröm, arcom lángolni kezdet.

- Tényleg? – mondtam halkan.

- Aha. – puszilta meg a tarkómat, mire bizsergés futott végig a testemen. – Mikor lesz kész a kaja? – kérdezte csak úgy mellesleg, mert közben a nyakamat csókolgatta.

- Kb. 5 perc még. – fordultam felé az ölelésében.

- Akkor… - szenvedélyesen megcsókolt, kezeimet a nyaka köré tekertem. Így telnek napjaink és élvezem, most hogy Harryre egyre kevesebbet gondolok, sokkal jobb, de még mindig beszélnem kell vele.

                                               *                      *                      *

Elhatároztam, hogy végre pontot teszek a dolgok végére, bár Emily csak a fejét rázta és azt kérdezte folyton, miért nem jó nekem úgy ahogy vannak? Igazából magam sem értem, de tudom, hogy van bennem egy olyan késztetés, hogy ha valaki számomra fontossal elromlott a kapcsolatom, azt minél hamarabb helyre hozzam. Többször hívtam Harryt, hogy beszélnünk kell, de ő mindig talált kifogást és a terveim fucsba mentek. Ezek szerint durva eszközökhöz kell folyamodnom, megbánja még, hogy mindig lerázott. Előkaptam a telefonom és tárcsáztam.

- Igen? – szólt bele fűrtöske.

- Harry segíts, kérlek segíts, siess! – siránkoztam a telefonban, előadásom tökéletes volt, mert Harry aggodva kérdezgette mi bajom, de csak közöltem vele, hogy otthon vagyok és baj van, majd leraktam a telefont. Nem kellet 10 perc, hogy Harry hatalmas csattanással megérkezzen. Én halkan beálltam az ajtó és közé, így elvágva a menekülés lehetőségét.

- Itt vagyok. – mondtam, mire aggodalmas szemekkel fordult felém, de mikor látta semmi bajom, arca elkomorodott.

- Mi a baj? –indult felém egy lépést.

- Beszélnünk kell. – jelentettem ki egyenesen.

- Szóval nem ég a ház, minden csontod épp, senki nem halt meg? – kérdezte gyanakodva.

- Nem. – mosolyogtam.

- Mia, én erre nem érek rá. – sóhajtott, majd elindult az ajtó felé, de én útját álltam, nem most nem fog elmenekülni.

- Harry, beszélnünk kell. – álltam meg előtte szilárdan.

- Mia. – nemet intett.

- Harry. – szúrós tekintettel néztem a zöld szemeibe.

- Rendben, legyen. Miről akarsz beszélni? – emelte lemondóan a kezét. Nagy levegőt vettem, végre tisztázhatok mindent.

- Miért csókoltál meg kétszer is? – kérdeztem, közben tekintetemet el nem szakítottam az övétől. Arcán meglepetést láttam megjelenni, de csak néhány pillanatig, majd újra a sztár 200 wattos mosolya jelent meg.

- Csak mert…- közelebb lépet hozzám, keze az arcomra siklott, majd se perc alatt lecsapott az ajkamra. Csókja túlságosan érzelmes volt, lassan engedet el, szemem letévedt az ajkaira, amik most duzzadtak voltak a csók után.

- Mi folyik itt? – hallottam meg Liam hangját az ajtóból, mire hátra léptem Harrytől.

- Liam, ez…- kezdtem neki, de Harry elém rakta egyik kezét.

- Liam, megcsókoltam Miát és akarata ellenére tettem, úgyhogy ő nem hibás. – soha nem láttam még ennyire komolynak Harryt, ebben a pillanatban kicsit féltem tőle, de mélyen boldog is voltam, mert lovagiasan megvédet.

- Harry, ugye tudod, hogy ezzel felrúgtad a szabályinkat. – mondta Liam ugyan olyan komolysággal mint Harry. – Készen állsz alsógatyában maratont futni?- mint kiderült számomra a fiúknak vannak szabályaik maguk között, ezek közül a legkomolyabb, hogy soha ne startolj rá a másik csajára.

- Teljes mértékben és akár egy milliószor futok alsónadrágban ha kell, mert én szeretem őt. – mit mondott az előbb? Azt mondta szeret, de az teljes mértékben lehetetlen hisz…

- Harry te nem szerethetsz engem. – akadtam ki, mire mind a két srác egyszerre nézet rám. – Hisz én már Liamet szeretem, de te állandóan megcsókolsz és ezzel teljesen összezavarsz, nem szerethetsz, mert te mást szeretsz és biztos vagyok benne, hogy csak szórakozol velem. –Totális kiakadás, szerintem beleőrültem ebbe a szerelem dologba, most szinte fel se fogom.

- Pedig hidd el igazat mondok, szeretlek és ezen nem változtat semmi. – felém nyújtotta a kezét, de én lecsaptam, nehogy hozzám tudjon érni. Egész testemben remegtem, agyamban csak úgy cikáztak a gondolatok, mint egy komoly autósztrádán.

- Mia? – fordult kérdőn felém Liam.

- Nem tudom mit vársz tőlem. – mondtam elhaló hangon.

- Mond meg mit akarsz, hisz eddig nem is válaszoltál rendesen. – mégis, hogy várja el ezek után, hogy rendesen gondolkodjak.

- Én… - dadogtam.

- Liam szerintem, hagyjuk most magára.

- Nem Harry, ha igazán tudja mit, akar akkor itt és most megmondja. – megütközve néztem Liam szemébe, lelkem darabokban hevert, ő pedig azt akarja, hogy válasszak körülük, mert nekem ez jött le.

- Liam, én… - miért csak dadogok, hülye vagyok? 17 éves, egyedül élő lány vagyok, akár kész felnőttnek is nevezhetnének, ne mondjátok már, hogy egy szerelmi problémát ne tudjak megoldani. Felemeltem a fejem, majd mélyen mindkettőjük szemébe néztem, Mia Harris megoldod, mert képes vagy rá, de nem voltam igazából, mert a következő pillanatban kirohantam a lakásból. Hallottam ahogy mind a ketten utánam kiáltanak, de nem töröttem velük, az sem érdekelt ha mögöttem rohannak, én minél messzebb akarok kerülni tőlük, tisztáznom kell mindent. Mostanság elég sokat kell „tisztáznom magamban” a dolgokat, tényleg ennyire nehéz lenne egy tini lány élete, hisz a filmekben minden olyan könnyen megy, de megtanulhattam volna, hogy nem minden olyan mint ott, az élet néha sokkal nagyobb akadályokat állít elénk, mint mi azt gondolnánk. Futás közben többször is elestem, felsértve a térdem, de nem érdekelt, csak mentem amerre a lábam vitt, míg az eső le nem csapot rám, hatalmas mennyiségben. Valami fedet helyet kerestem, de nem igazán találtam, csak fák meg bokrok és fű, mert idő közben egy kisebb parkban kötöttem ki.

- Mia! – hatalmas villám szelte át a fekete eget és után azonnal jött az durranás is, nem figyeltem a személyre aki megszólított. Arcomat az ég felé fordítottam, az eső nagy cseppekben eset rám, remélem ez a víz meg tisztítja a fejemet. – Mia! – ordított egy ismerős hang, de nem pont azé akit vártam.

- Hagy engem!- fordultam felé, de Harry szigorú pillantásával találtam magam szemben.

- Miért hagynálak? – lépet egyet előre, fejét kérdőn elfordította.

- mert én azt mondtam, egyedül akarok lenni. – mondtam semlegesen, majd megfordultam, hogy háttal legyek neki.

- Egyedül? Miért? – hangja lágyan csengett a viharban is.

- Mert nem értek már semmit, pedig szeretnék. – öleltem át magam.

- Talán segíthetek. – hallottam a hangján éppen mosolyog.

- Pont minden miattad van, ugye ezt nem gondoltad komolyan. – fordultam újra felé.

- Miattam? – kérdezte értetlenül.

- Legalább ne csinálj úgy mintha nem tudnál semmiről. – futottam oda hozzá és egy lépésre tőle megálltam, tekintetem keményen fúródott az övébe.

- Csak nem mert megcsókoltalak? – hogy lehet valaki ennyire értetlen.

- Persze, te mást szeretsz és nem teheted ezt azzal a lánnyal, én pedig nem vehetlek el tőle. – fakadtam ki, közben egy nagyot vágtam mindkét öklömmel a mellkasára.

- Te meg miről…? – elkapta a karomat, mire tekintetemet felvezetem az arcára, ami sejtelmes mosolyra húzódott.

- Nem lehetsz ekkora bunkó, én éppen komoly dolgokról beszélek veled. – rángattam a kezem, de ő erősebbnek bizonyult.

- Mit mondtam akkor a szerelemről? – kérdezet vissza, mire értelmetlen fejet vártam, most meg mit akar ezzel.

- Hogy beleszerettél egy lányba, aki Miamiban él. – ismételtem vissza az akkor hallottakat.

- Igen, ennyire nem vetted a lapot? – kérdezte nevetve, de nekem nem volt nevetni kedvem.

- Mi? – kérdeztem vissza.

- Mégis kit ismertem meg Miamiban, kinek kellet fognom a kezét miközben megkapta az első tetkóját. – gyengéden végig húzta egy ujját a tetkómon.

- Nekem. – mondtam határozatlanul.

- Így van. – hajolt sokkal közelebb, homlokunk összeért, mire testemen egy áramütés száguldott végig. – Mindig mikor hozzám érsz, bizsergést érzek vagy nem is olyan akár egy villámcsapás. – meglepetten kaptam tekinteten az övéhez.

- Ezek szerint amit ott mondtál Liam előtt igaz? – kérdeztem, pár perces hallgatás után, sikerült valamennyire összeszednem magam.

- Teljes mértékben, sajnálom, hogy olyan szörnyű dolgokat vágtam a fejedhez, de elborult az agyam, amikor megláttalak vele. – szívem elképesztő gyorsasággal kezdet dobogni.

- eddig miért nem szóltál? – mosolyodtam el halványan, mert úgy éreztem, az eső amiben állunk, tejesen elmoss minden feszültséget és rosszat belőlem.

- Mert te egyáltalán nem úgy tettél mintha többet akarnál egy szimpla barátságnál. – vonta meg a vállát.

- pedig többet akartam. – válaszoltam.

- És még most is akarod? – elég kétértelmű mondat volt, de csak csendesen felnevettem.

- Lehet. – vontam meg a vállam, mire Harry arca kicsit elbizonytalanodott, de egyetlen mozdulattal elűztem a félelmét, mert fejemet előre döntöttem és ajkamat az övéhez érintettem. Most már én akartam, de nem mondanám, hogy a többi csókot nem akartam volna, azok igazából nem éppen a legjobb időben történtek meg.

- Mia, te megcsókoltál? – nézet huncut mosollyal rám.

- Lehet. – mosolyogtam.

- Szeretek, de igazán, minden porcikádat és szeretném ha tényleg az enyém lennél. – keze a derekamra siklott, majd szorosan magához ölelt, én teljesen belesimultam a karjaiba.

- Szeretlek, azt hiszem. – súgtam, mire kicsit hátrált.

- Még is mit jelent az, hogy „azt hiszem”? – kérdezte, leplezet szórakozottsággal.

- Mert hát én még mindig Liammel vagyok, nem emlékszel. – világosítottam fel, mire elmosolyodott.

- Ezt könnyen megoldjuk. – megragadta a kezem és újra magához ölelt, majd egy szenvedélyes csókban forrtunk össze. Illata felkúszott az orromba, férfias, egy kis menta vagy citromfűvel keveredve, máris ez lett a kedvencem az egész világon.

- Virágos kert illatod van, szeretem. – súgta a fülembe.

- Szerintem neked meg citrom. – nevettem. Hirtelen elállt az eső és kisütött a nap, az égre pillantottam amin egy gyönyörű szivárvány terült el, az időjárás mintha tükrözné a lelkiállapotomat.

                                               *                      *                      *

Liam szedet össze minket a parkban, nem szóltunk semmit egymáshoz hárman, elkísértek a lakásig, majd felajánlottam, hogy szívesen adok törölközött, nehogy még megfázzon valamelyikük.

- Liam, szeretném, ha Miát átadnád nekem. – állt meg barátjával szemben Harry. Liam először meglepet lett, majd rám nézet, arcomról nem tudott leolvasni semmit, mert én is ugyanazt az arckifejezést vágtam mint ő az előbb.

- Rendben. – jött oda hozzám Liam, majd egyik kezével megragadta a derekam, maga felé fordított és megcsókolt, ledermedtem.

- Liam! – indult felén Harry, mire Liam egy jó nagyot ütött „oda” neki, mire Harry térdre esett.

- Ha megmered bántani Miát, nem úszod meg ennyivel. – komoly volt Harryvel, de mikor rám nézet, tekintette elgyengült. – Remélem, kicsit megneveled ezt a félkegyelműt. – nevetett, majd egy puszit, nyomott a homlokomra. Indult volna tovább, de elkaptam a kezét.

- Liam, én köszönöm és remélem te is megtalálod a számodra tökéletes társat. – mosolyogtam rá.

- Mia mi van akkor ha nem Harry a neked való társ? – tekintette komoly lett.

- Élet rossz és jó döntések sorozata egyesek szerint. Szerintem ilyenek nem léteznek, mert ez a lépés amit én most megtettem, hogy Harryvel leszek egyesek szemébe rossz döntés, de ha nem őt választom az nekem lenne rossz elhatározás. Nem léteznek jó döntések, én ezért nem is hiszek bennük. Saját tapasztalatai alapján tanul az ember igazán.– láttam Liam elgondolkodott a hallottakon, majd rám mosolygott és elment.

- Akkor ez most egy oké volt teljes mértékben? – kérdezte fájdalmas hanggal Harry, mire leguggoltam hozzá és egy puszit nyomta a homlokára.

- Igen. - nevettem, majd fel segítettem Harryt a kanapéra és a konyhába indultam, a mélyhűtőből előhalásztam neki egy zacskó fagyasztót borsót.

- Életmentő vagy. - puszilt meg amikor átnyújtottam neki a zacskót, majd a sérült testrészére helyezte.

- Te szegény. - nevettem, mert a szenvedő grimasza nagyon aranyos és vicces volt.

- Egyáltalán nem vicces, bele is halhatok. - fintorgott.

- Dehogy fogsz, majd én ápollak. - pusziltam meg a száját és mellé telepedtem a kanapén.

- Szeretlek. - ölelt magához. Most szívesen meghalnék, mert teljes mértékben boldog vagyok és az egész világot magamhoz szeretném ölelni. Hirtelen rezegni kezdet a telefonom a zsebben, kihalásztam onnan, a képernyőn apu neve villogott.

- Hali Apu. - vettem fel.

- Szia édesem, lenne egy feladatom számodra. - rosszat sejtetem, mert ha aputól kapok valami feladatot, avval mindig van hátsó szándéka.

- Mi lenne az? - kérdeztem gyanakodva.